Avagy az utam "menzateától" az önjelölt sommelier szerepéig...
Nagyon messze kellene visszamennem az
időben ahhoz, hogy meg tudjam mondani, mióta szeretem a teát.
Stabilan él bennem a kép, ahogy kisgyerekkoromban bögre nélkül,
egyenesen a kannából teáztam. Az azonban még egészen másfajta
tea volt, mint amiket mostanában fogyasztok. Akármilyen filter is
került a nagymamám kezébe, ő mindig ugyanazt az édes, de kissé
citromos italt varázsolta belőle, amit én nagyon szerettem.
Gyakran az iskolába is ezt vittem magammal, és sosem igazán
értettem, amikor az osztálytársaim azt kérdezték, milyen teát
iszok, hiszen számomra akkor gyakorlatilag még csak egy fajta
létezett.
Sok időnek kellett eltelnie ahhoz,
hogy ez érdemben megváltozzon: pontosan én sem tudom, hogy miért,
de az egyetem és a kollégiumi élet kezdetén, nem csak az utólag
emlékezetessé váló bulikra, hanem a teázásra is erősen
rákaptam. Valószínűleg erősen közrejátszott, hogy ekkor
kezdtem el cukor, citrom és minden egyéb ízesítés nélkül
kóstolgatni a különböző filteres teákat, és felfedeztem, hogy
tényleg sokféle létezik. A kezdeti gyümölcsös ízek után
kipróbáltam párféle zöld,- és fekete teát is, amikor pedig már
azt is tudtam, hogy melyik fajtát hány percig ajánlott áztatni
(ügyesen megnéztem a dobozon!) hatalmas szakértőnek éreztem
magam. Nem sokkal később egy karácsonyi vásáron vettem először
szálas teát, onnantól pedig már nem volt visszaút.
Egyre többször kértem teát, amikor
valaki megkérdezte, mit szeretnék kapni ajándékba, és magamnak
is gyakran vettem, hogy új ízeket próbálhassak ki. Elkezdtem
átkutatni az internetet érdekes, és hasznos információk után,
mert ekkora már tudtam, hogy a teázásnak rengeteg apró fortélya
van. Kutattam a teaházak és teaboltok után, megvettem az első
teáskészletemet, majd egy matetök-bombilla párossal is megleptem
magam, hogy autentikus módon fogyaszthassam a matét. Manapság már
ritka az olyan nap, amikor nem teázok, egyértelműen a
szenvedélyemmé vált a dolog. Ez odáig fajult, hogy a hamarosan
bekövetkező születésnapomat nem kocsmázással vagy házibulival,
hanem egy egész napos teapartival fogom megünnepelni! Azt pedig, hogy a tea iránti megszállottságom hova fejlődhet tovább, a terveim szerint ebben a blogban olvashatjátok majd.
De még milyen teaparti volt az, az egyik legjobb szülinap amin eddig voltam :D
VálaszTörlés