Egy karamellás rooibos teával már
próbálkoztam és az nem igazán ízlett, de ezúttal egy szimpatikusabb, szálas teáról van szó, tehát a korábbi
eredmény cseppet sem veszi el a kedvem.
Név: Krémes Karamell
Leírás: Ízesített rooibos tea. A rooibos tea jellegzetes lágysága tejszínnel és ínycsiklandó karamellel ötvözve.
Összetevők: Rooibos tea, cukrozott makadámdió, aroma.
Elkészítési tanácsok: semmi nem volt megadva, így 100°C-os vizet és kb. 7-8 perces áztatást alkalmaztam.
Vélemény: A levelek illata szárazon kifejezetten kellemes, édes, a karamell-aroma érezhető és egészen természetesnek hat, az pedig könnyen kiszúrható a képen is, hogy makadámdió-darabokat tényleg tartalmaz a tea. A vízzel való leöntés után a fent említett illat először eléggé legyengül, majd áztatás közben fokozatosan felerősödik, még végül a leszűrt főzetnek is ugyanolyan kellemes aromája lesz, mint a leveleknek volt. Az első korty után az is egyértelművé válik, hogy az íz szerencsére nem ront az eddigi kialakult képen. A rooibosra jellemző íz és a karamelles ízesítés egyaránt megfigyelhető, és ezek egymáshoz viszonyított aránya is pont megfelelő, azt, hogy a makadámdió mennyire érezhető, nem igazán tudom meghatározni, mert nem tudom, mit is kellene éreznem. A főzet elég édes ahhoz, hogy még az édesszájúbb teafogyasztóknak is érdemes legyen kipróbálni cukor és méz hozzáadása nélkül. Ha valaki szereti a rooibos teát, akkor ez délutánra vagy estére ideális lehet számára, viszont, ha valaki elutasítja a dél-afrikai cserje levelét, annak a Krémes karamell sem fogja megváltoztatni a véleményét. Nincs ebben semmi extra, csak egy egyszerű karamellás rooibos tea, és ez így is van jól, főleg, hogy még az ára sem veszélyes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése