Az lenne a logikus, hogy a jó
teaházakat nyugodt, eldugott helyeken érdemes keresni, de a
gyakorlat nem ezt mutatja. Ősszel a Váci utcához közel, ezen a héten
pedig a „négyeshatos” forgatagától pár méternyire ültem be
egy igazán kellemes helyre. A Darjeeling teaház a forgalom ellenére
is képes volt arra, hogy nyugalmat teremtsen, ilyenkor pedig már
nem is számít, hogy mekkora a nyüzsgés az utcán.
A hely nem túl nagy, de a fenti
galériával együtt azért elég sok ülőhely van. Hangulatában
leginkább Indiát idézi a teázó, de ez nincs eltúlozva,
egyáltalán nem giccses a díszítés, ha viszont valakit mégis
zavarna, akkor a galéria alatti asztaloknál lehet a legkevesebbet
érzékelni ebből. Az árak átlagosnak mondhatóak, az interneten
is megtekinthető, széles választékban minden teatípus szerepel,
és persze az összes termékből lehet kérni elvitelre is.
Szerencsére a kiszolgálásra sincs okom panaszkodni, a fiatal
pincérlányok kedvesek és gyorsak voltak. A teákat a képen
látható módon, egy kis kancsóban, csészével kaptuk meg. És itt
jön a leghangsúlyosabb dolog, hiszen úgyis az marad meg leginkább
a vendégben, hogy milyen teát ivott egy adott helyen.
Így lehet az, hogy az egyébként nem
túl emlékezetes, de azért kellemes teaházból szuper hangulatban
távoztam, hiszen az általam fogyasztott Hatimara Assam CTC BOP
bizony megér egy misét. (A nagybetűs rövidítések jelentése
körülbelül annyi, hogy egy morzsolás-tépés-sodrás technikával
készített, törött leveleket tartalmazó teáról van szó.) Ez egy
nagyon finom, igazán erős, mégsem keserű fekete tea, aminek az
íze a kakaóbabra emlékeztetett némi fűszeres beütéssel. Az
utóíze még sokáig megmaradt a számban, az érezhető élénkítő
hatását pedig szépen lassan, fokozatosan fejtette ki, ahogy azt
egy jó teának illik. Nagyon szeretem a natúr, karakteres fekete
teákat, és ez az Assam egyáltalán nem okozott csalódást, sőt,
még jobb volt, mint amire számítottam. Ezért aztán elvitelre is
kértem belőle, és örömmel jelentem, hogy azóta sem változott
róla a véleményem. Tehát már csak azért is érdemes betérni a
Darjeeling teaházba, hogy ezt megkóstoljátok, de biztosan találtok
más finomságot is. A hangulat ugyan nem túl erős, nem hagyott
bennem különösebb nyomott (az 1000Tea ilyen téren jobban
megragadott), mégis azt mondom, hogy aki a Blaha környékén jár,
és ki szeretne szakadni a nyüzsgésből egy jó tea mellett, az
nézzen be ide!
Egyetértek a cikkel! A darjeeling teaház tényleg nagyon jó hely , ha ki akarsz kicsit szakadni a mindennapokból. Igazi feltöltődés!! ;) ja és első randihelynek is kiváló... :D
VálaszTörlés