Az 100TEA teaházba terveztünk beülni
egy barátommal, de ott éppen túl sokan voltak, így máshova
kellett mennünk. Mindenképpen teázni akartunk, a Hanami pedig csak
párpercnyi sétára volt tőlünk, így nem gondolkodtunk túl sokat
az új célponton. Itt még úgysem jártam, és úgy gondoltam, hogy
megosztom Veletek az első benyomásaimat.
Belépéskor egyből a pult előtt
voltunk, és az egyik kiszolgáló kapásból kérdezte is, hogy mit
kérünk. Itallapot nem is kaptunk, nem tudom, hogy ez mennyire
általános, gondolom azért lehet kérni. Mondjuk engem nem zavart a
hiánya, mert már jó előre tudtam, hogy sheng puerh teát
szeretnék inni, a „pultos” pedig készségesen elkezdte
megmutatni ezeket. Egyébként a teaház honlapján meg tudjátok
tekinteni az igencsak gazdag választékot. Mielőtt teljesen
elvesztem volna a bőség zavarában kiválasztottam egy ígéretes
illattal bíró teát, a kiszolgáló pedig mondta, hogy foglaljunk
helyet, és mindjárt hozni fogja. Egy csigalépcsőn kellett
lemennünk az asztalokhoz, és a lenti helyiség már első
pillantásra iszonyatosan megtetszett. Látszott rajta, hogy
gyakorlatilag az összes berendezési tárgy egy remekül kitalált
és megvalósított koncepció része, egy ilyen helyen különösen
öröm teázni. Egészen addig nézegettem körbe, és vizsgáltam a
szoba apró részleteit, amíg meg nem jött a teánk, ami aztán
magára vonta a figyelmemet.
Kezdem a felszolgálással: egyszerűen
szuper! Teatálca, egyszerű, de nagyon szép yixing kanna, kiöntő,
szűrő, két csésze és persze egy igazán korrekt adag tea –
hibátlan! Gondolom, ha valaki kéri, akkor a személyzet segít Neki
a teája elkészítésében (vagyis nem kell félni a képen látható felszereléstől), de mi nem így tettünk, így a
felszolgáló elment, mi pedig nekiláttunk annak, amiért jöttünk.
Igazából minden adott volt egy jó teázáshoz: szuper környezet,
halk, de hangulatos zene, nyugalom és az összes szükséges eszköz.
Csak egy dolgon tudott volna félresiklani a Hanamiban tett
látogatásunk: ha a tea nem lett volna az igazi. Ilyen előzmények
után azonban ez meg sem fordult a fejemben, és nem is kellett
csalódnom: kellemesen erős, kicsit édeskés ízű, frissítő
főzet készült a levelekből. A tea igazán sok leöntést kibírt,
és eközben csak igen lassan gyengült az aromája. Egy idő után
már nem számoltuk, de körülbelül tízszer használtuk fel, és
még az utolsó alkalomnál sem volt okunk panaszra.
Ha belegondolok, hogy mennyire feltöltődve jöttem ki a Hanami teházból, és, hogy ez az egész élmény 850 forintba került kettőnk számára, akkor még határozottabban arra a következtetésre jutok, hogy erre a helyre mindenkinek el kell látogatnia, aki egy kicsit is szereti a minőségi teákat. Én biztosan nem utoljára jártam itt!
Ha két különböző teát isztok,
akkor az természetesen többe kerül, de például egy ekkora adag
puerh bőven elég volt kettőnknek is, szóval érdemes lehet
közösen választani valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése