Ár: 1490 Ft /100 gramm
Leírás: Igazi tejszínes skót karamell aromájával és pörkölt manduladarabokkal ízesített ceyloni teakeverék.
Vélemény: a levelek aprók, karamelles-mogyorós illatuk mégis bizakodásra okot. A készülő tea vöröses-barnás, sötét színű, fölé hajolva egy kellemes, mégis erős, kissé karcosnak mondható aroma érezhető. Ez a kettősség megmarad a kész italban is, de ekkor már inkább a harmónia rá a megfelelő szó, ugyanis a fekete tea karakteres íze és a karamell krémessége nagyon jól kiegészítik egymást. Önmagában is egész finom a főzet, de egy kis tej hozzáadásával és a fogyasztása közben vajas kekszet rágcsálva meglepően jó összhatás érhető el. Így aztán nem is kérdés, hogy mikorra ajánlom: remek alapanyaga lehet egy brit stílusú, beszélgetős "ötórai" teának, vagy akár egy könnyed uzsonnának is. Nem túl erős, egy-két csésze elfogyasztása után nem kell álmatlanságtól tartani. A Skót karamell igazi "mindennapi" tea, az elkészítése nem igényel sok odafigyelést, az íze sem túl összetett, mégis bármikor jól tud esni, és az ára is teljesen korrekt, szóval a fekete teák kedvelőinek érdemes lehet otthon tartani egy adagot.
Értékelés: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése